Skip to main content

Milyen a családbarát munkahely?

Milyen a családbarát munkahely?

A közelmúltban hirdetett eredményt az Emberi Erőforrás Minisztériuma a Családbarát Munkahely pályázaton. A 90 pályázó közül 23 nyerte el az elismerést. Mivel lehetett kiérdemelni a címet?

Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon.

A nagyvállalati kategóriában a British Telecom (BT) magyarországi szolgáltató központja vihette a pálmát. A 700 fős nagyvállalat - munkatársai közül 500-an Budapesten, míg 200-an Debrecenben dolgoznak - minden negyedévben végez dolgozói elégedettség - felméréseket. Itt nem csupán a teszt feleletválasztós részei alapján térképezik fel a dolgozók közérzetét, hanem a kérdőív nyitott részében a dolgozók javaslatait, ötleteit is várják: ennek nyomán több jótékonysági akciót indítottak már közösen (pl. a debreceni Százszorszép Óvoda kifestése és a Heim Pál Gyermekkórház gerincbeteg gyermekei számára szervezett, speciális sportnap.)

Rugalmas munkaidő a kisgyermekeseknek

Mindemellett a cégnél minden gyesen lévő kismama rendelkezésére áll a rugalmas munkaidő, a részmunkaidő és a távmunka is, ha a munkakör ezt lehetővé teszi. Utóbbi lehetőséggel a többi munkatárs is élhet, ha egyéni élethelyzete épp úgy hozza. "Minden további nélkül választható a távmunka, ha a kollégához például szerelő jön, vagy épp beteget kell ápolnia"-mondja Faragó Andor ügyvezető igazgató. A cég a kisgyermekeseket is segíti abban, hogy sikeresen visszataláljanak a munka világába.

Családi napközi, privát egészségbiztosítás

Hamarosan indul a kifejezetten nekik szóló reintegrációs tréning és már több, környékbeli családi napközivel folynak a tárgyalások a cégnél dolgozók gyermekei érdekében. "A tervek szerint kedvezményesen, jelképes, piaci ár alatti összeg fejében helyezhetik majd el náluk a gyermekeiket." A cég az egészségmegőrzésre is gondot fordít. "Magán-egészségbiztosítási programunk is van a munkavállalók számára: ennek keretében magánklinikákra járhatnak egészségügyi szűrésekre, vizsgálatokra, vagy épp házhoz jön hozzájuk a gyógy masszőr." A cégnél a családbarát motívum a családtagokkal folytatandó kapcsolattartásban is megjelenik. "Dolgozóink és családtagjaik egyaránt kedvezményes mobiltelefon-tarifát kapnak."

Munka és magánélet

Szinte az egész cég érintett

A kis, - és középvállalkozások (kkv) kategóriájában a szombathelyi Human Matrix Személyzeti Tanácsadó Kft. is diadalmaskodott. Nem ez az első hasonló elismerésük: nemrégiben a Szívbarát Munkahely és a Bringázz a Munkába kampányban is a nyertesek névsorát gyarapították. "Nálunk a családbarát szemlélet és hozzáállás már a most 10 éves cég indulásának hajnalán is magától értetődő volt. A céget ugyanis én is kisgyermekes édesanyaként alapítottam: szóba sem jöhetett tehát a kihívás elodázása vagy kikerülése. Később a csapatunk személyi összetétele csak még jobban ráerősített erre a trendre. A most 18 fős csapatban szinte mindenki nő, közülük többen is kisgyermekes édesanyák. A két férfi kolléga két nálunk dolgozó kolléganő férje, így tehát két család is a csapatunk tagja. A kollégák többségét tehát ugyanúgy érinti ez a kihívás"- mondja Katona Izabella ügyvezető igazgató.

Pihenőszoba a munkahelyen

A rugalmas munkaidő, a részmunkaidő és a távmunka náluk is a mindennapok része - emellett a cégvezetés a váratlan helyzeteket is együttműködően kezeli. "Nem gond, ha valakinek nap közben akad valamilyen halaszthatatlan hivatalos elintéznivalója, nyugodtan mehet. A gyermek betegsége vagy idős szülők ápolása esetén akár otthonról is lehet dolgozni. Emellett az iroda egyik helyiségében pihenőszobát alakítottunk ki, kényelmes, hangulatos környezetben, kanapéval, párnákkal. Így ez ideális hely a munkavégzésre, a lazításra a várandós kismamáknak is - ők akár egy laptoppal a kezükben is letelepedhetnek itt dolgozni, ha a hagyományos munkakörülmények az állapotukban már túl megterhelőek a számukra."

Készül a biciklitároló, rendszeresek a kirándulások

A tervek szerint a vállalkozás laptop-állománya is hamarosan bővül néhány darabbal épp a távmunkában rejlő lehetőségek hatékonyabb kiaknázása miatt. Figyelnek az ergonómiára, a világításra is. A cég a csapatszellemre is ügyel. "Rendszeresek nálunk a közös szabadidős programok, a kirándulások. Ünnepekkor rendszeresen ajándékozunk, egymás születésnapját is ajándékkal, közös tortázással ünnepeljük. Szerencsére ebben nincs kényszeredettség vagy mesterkéltség, az együtt töltött idő során összetartó csapat kovácsolódott össze." A testedzést sem hanyagolják el: ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan biciklitároló is lesz a cégnél.

Családbarát intézkedések a munkahelyen:
* Részmunkaidő, (részleges) távmunka engedélyezése
* Rugalmas munkakezdés, elmenetel
* A munka átadásának és átvételének megtervezése a terhesség első napjától a visszatérésig
* Kapcsolattartás a gyesen levő anyukákkal
* Bölcsődei, családi napközis ellátás támogatása
* Az egyéni igényekhez igazított cafeteria-rendszer
* A munka/magánélet egyensúly segítése (például nyári két hét egybefüggő szabadsággal, vagy szabadságtervezésnél az iskolai szünethez alkalmazkodás)
* Egészségmegőrzést támogató szolgáltatások (szűrés, magán egészségbiztosítás, fitnessbérlet, biciklitároló)

Családbarát Munkahelyek 2012

Nagyvállalatok:

British Telecom magyarországi szolgáltató központja (BT ROC Kft.)
MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
Inform Média Lapkiadó Kft.
Észak-magyarországi Regionális Vízmű Zrt.
START Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Nonprofit Kft.

Közepes cégek:

Gödöllő Coop Zrt.
Arkon Zrt.
Gaálhab Szivacsfeldolgozó Kft.

Kisvállalkozások:

Cookson Electronics Hungary Kft.
SZACSA-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
MagiCom Kft.
Answer Kft.
Human Matrix Kft.

Takács Gabriella, 2013. január 28.


Back to top